2013. szeptember 25., szerda

Az igazi paleo zsemle, avagy kalandjaim az útifűmaghéjjal


Öröm és ujjongás, nagyon pofás, olyan igazi péksütemény formájú zsemléket sikerült kreálnom. A siker a sejtelmes elnevezésű útifűmaghéjnak köszönhető. Kalandjaink múlt héten kezdődtek, amikor úgy döntöttem beruházok a csodaszerbe és kipróbálom én is, annyi jót olvastam már róla. 
Az első próbálkozásom hát, hogy is fogalmazzak borzalmas lett, valamit nagyon elronthattam, mert egy hajtogatható zselé szerű valamit vettem ki a sütőből, nem vicc...Az életkedvem is elment ugyanis a 100 grammos csodaszer felét kidobhattam így a kukába.
Aludtam egyet a történtekre és még egyszer nekifutottam, megérte ;).
Íme a recept, amit egy facebookos csoportban olvastam.

Hozzávalók 

15 g útifűmaghéj
2 dl víz
4 tojás
2 kk só
1/2 kk szódabikarbóna
100 g őrölt mandula
40 g őrölt lenmag
30 g kókuszliszt

Az útifűmaghéjat vízzel elkeverjük, kicsit állni hagyjuk, hogy megszívja magát (zselé szerű képződmény lesz belőle, nem megijedni)
A liszteket összekeverjük a sóval és a szódabikarbónával, a tojásokat az útifűmaghéj zseléhez adjuk.
Végül a két keveréket egymásba dolgozzuk. 
A sűrű tésztánkból vizes kézzel golyókat formálunk és sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, 



majd 190 fokon kb 30-35 percig sütjük, végül a kész zsemléket rácson hagyjuk kihűlni.








2013. szeptember 20., péntek

Répás gyömbéres puffancs

Ismételten Pocak Pannától kölcsönöztem egy receptet, nagyon gyorsan elkészíthető, friss és finom kísérő lehet egy forró tea mellé tízóraira vagy uzsonnára. Tessék kipróbálni! ;)

Hozzávalók:

20dkg répa
5g gyömbér
10 dkg dió
10 db datolya
5 dkg kókusz
1 tk őrölt fahéj
 2 ek olaj

A répát és a gyömbért megtisztítjuk majd felaprítjuk, a datolyát kimagozzuk, aztán az összes többi hozzávalóval együtt egy jól irányzott dobással az aprítógépbe helyezzük. Jól összekutyuljuk, az aprítónk lelkét ápolgatva, nehogy feladja a harcot idő előtt (én mindig ettől rettegek, amióta elfüstöltem egy kávédarálót R.I.P.). 
Kis golyókat formálunk a tésztából és 175 fokra előmelegített sütőbe kb 20 percig sütjük.

Ennyi, kész is vagyunk, ezután nincs más dolgunk mint jóízűen elfogyasztani a tetszetős ki puffancsokat! ;)





2013. szeptember 16., hétfő

Paleo kókuszos kenyér / kalács


Előző héten úgy megettem volna egy jóféle kalácsot, nagy valószínűséggel annak köszönhetően, hogy a nem paleos párom (hu ezt a kifejezést sose szoktam használni, de fura) egyik este az evett. Árgus szemekkel néztem, ahogy szeleteli, majd megkeni íncsiklandó vajkrémmel az egyes szeleteket, hát rendesen küzdöttem magammal, hogy ne kérjek "csak egy" harapást, de ellenálltam a kísértésnek. Másnap gőzerővel kezdtem el kutatni az interneten paleo kalács ügyben, így akadtam rá Pocak Panna kenyerére. Nagyon jó kis recept, kicsit változtattam rajta kevesebb mézet tettem bele, nekem így lett tökéletes :)

Hozzávalók:

6 tojás
1/2 vanília kikapart belseje
1 és fél ek méz
200 g kókuszreszelék
75 g darált mandula
1/2 tasak sütőpor
kókuszolaj

A kókuszreszeléket a mandulával összedaráljuk, lehetőleg minél finomabb állagúra.
A tojásokat a mézzel és a vaníliával habverővel habosra verjük. 
A kókuszos mandulás keveréket összekeverjük a sütőporral majd a tojásos keverékhez adjuk és jól összedolgozzuk.
Hagyjuk állni kb 5 percig, hogy a kókusz megszívja magát. 
Közben kókuszolajjal kikenjük a kenyérsütő formát, ha nem tapadásmentes akkor sütőpapírral is kibéleljük. /Én azt ajánlom mindenképpen béleljük ki sütőpapírral is, mert nekem hiába tapadásmentes a formám mégis leragadt a kalács alja :( 
Ha a kókusz megszívta magát (sűrűbb lett a tészta), beleöntjük a formába, 170 fokra előmelegített sütőben sütjük 10 percig majd levesszük a hőmérsékletet 140 fokra és sütjük tovább kb 30-40 percig (tűpróbával ellenőrizzük).

A végeredmény isteni finom, nagyon kókuszos, omlós, jól szeletelhető kalács. Szerintem jobb mint az eredeti, nem vicc, és ezt nem csak azért mondom, hogy magamat nyugtassam, hanem tényleg így van, tessék kipróbálni! ;) 









2013. szeptember 3., kedd

Paleo kolbászos pogácsa


Úgy megkívántam a pogácsát, körülnéztem otthon és megakadt a szemem a jóféle csabai kolbászon, máris tudtam mit süssek. :)

Hozzávalók:

10 ek őrölt lenmag 
3 ek őrölt szezámmag 
3 db tojás
Egy jó marék kolbász apróra vágva 
2-4 púpozott ek zsír 
Aki úgy gondolja tehet bele még fűszer (só, bors, kömény) én nem tettem bele, mivel a kolbász is kellőképpen fűszeres

A hozzávalókat alaposan összedolgozzuk, hogy kellően rugalmas legyen (ennek függvényében adjuk hozzá a zsiradékot vagy a lisztet). A tésztából gombócokat formázzunk, kissé összelapítjuk és sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük. A tetejüket bevagdossuk, 180 fokon kb 20 percig sütjük. 

A végeredmény egy nagyon finom, ízletes jó állagú pogi. Legközelebb töpörtyűvel próbálom ki! :)

2013. szeptember 2., hétfő

Paleo Halas Burger


Hétvégén csináltunk egy isteni hal pogácsát zeller-és répachipssel, gondoltam egyet és egy bucit beleraktam egy paleo zsemlébe és tádám kész is a paleo burger. Azt kell, hogy mondjam megközelíti az eddigi legjobb tonhalas burger ízét ;)!

Halpogácsa hozzávalói:

50 dkg szálkamentes, fehér húsú hal (nálunk afrikai harcsa filé)
10 dkg őrölt mandula
1-2 gerezd fokhagyma
1 ek frissen csavart citromlé
1 kk piros paprika
1 kk bazsalikom
1 kk rozmaring 
2 tojás
só, bors
kókuszzsír a sütéshez
esetleg reszelt sajt (akinek lehet)

A halat felkockázzuk, majd aprítógépbe tesszük a fűszerekkel és a fokhagymával, pürésítjük. 
Ezután hozzá adjuk a mandulát, a citromlevet a reszelt sajtot majd a tojást, jól összekeverjük. Golyókat formázunk belőle majd kissé összelapítjuk és bő olajban kisütjük, óvatosan ne hogy összetörjön. 

Zeller-és répachips hozzávalói:

1 nagy zeller
2-3 répa
citromlé

A zellert és a répát meghámozzuk, lereszeljük. A zellert citromos vízben áztatjuk kb fél órát, majd zsírral kikent tepsibe helyezzük a répával együtt. 180 fokon kb egy órát sütjük, néha átkeverjük. 

A burger összeállítását pedig mindenki a maga szájíze szerint variálhatja, friss zöldségekkel, házi majonézzel stb. 
A végeredmény zseniális, érdemes kipróbálni! :)

( A halpogácsa receptjét itt találtam http://csipetfalat.blogspot.hu )