2014. január 21., kedd

Steak sütés rejtelmei


Nem vagyok egy nagy steak rajongó, vagyis inkább eddig még nem volt bátorságom megkóstolni. A párom viszont imádja, így meggyőztem magamat, hogy ki kell próbáljam. Az első próbálkozásunk nem lett rossz, ahhoz képest, hogy elsőre csináltuk, egy hibát vétettünk csupán, túl vékonyra szeleteltük a húst- nekem mondjuk úgy jobban ízlett, mert jobban átsült. Másodjára viszont már mindent jól csináltunk meg is lett az eredménye.

Hozzávalók:

marhahús (mi fehérpecsenyéből csináltuk)
4 féle bors mozsárba egybe őrölve
vaj, 1-1 gerezd fokhagyma a sütéshez


A húst min. 4 cm vastagságúra szeleteljük, sütés előtt szárazra töröljük, bekenjük sóval és borssal. Egy vas tepsit kis olíva olajjal felteszünk melegedni a tűzhelyre és addig nem tesszük bele a húst míg kellőképpen fel nem forrósodik (kicsit el kezd füstölögni). Jöhet a hús majd a vaj kockák, hagyjuk sülni, a lényeg hogy egy kéreg süljön rá közben a felolvadó vajjal locsolgatjuk. kb 5-6 perc után megfordítjuk a másik oldalát is hagyjuk sülni, ha van húshőmérőnk (mi egy tortúra árán ugyan, de beszereztük yes!) mérjük meg a hús hőmérsékletét, ha 60 fok fölé emelkedik akkor jó már, akkor lesz közepesen átsütve. Szedjük ki egy tányérra és egy tiszta serpenyővel terítsük le pár percre, hogy a húsban még esetlegesen lévő vér is megfőjön.


Végeredmény: Nekem őszintén szólva kicsit rágós lett, az első próbálkozásunk sokkal jobban ízlett talán azért mert az jobban át volt sülve. A párom szerint viszont isteni, szóval szerintem inkább az ő szava a mérvadó :)!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése