2014. június 10., kedd

Szülinapi epres "túrós" zebratorta (paleo, reform)



A mami hétvégén töltötte be a 80. életévét, eme jeles esemény örömére szerveztem neki egy szülinapi összejövetelt és sütöttem egy tortát. Kicsit trükkös volt a sütés, mert Pesten megsütöttem a piskótát, és Berénybe csináltam meg hozzá a krémet, aminek kellett volna még egy kicsit szilárdulni a hűtőben, és jó lett volna ha nem felejtem itthon a xilitet, de sebaj mézet raktam bele helyette és így is elkészült és nem lett rossz :). 

Hozzávalók:
Mákos piskótához
5 nagy tojás
5 ek xilit
5 ek mákliszt
1 ek víz
1 púpos kk szódabikarbóna + pár csepp almaecet vagy citromlé

A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját habosra keverjük 3 ek xilittel és a vízzel, a lisztet összekeverjük a szódabikarbónával, amire pár csepp almaecetet teszünk majd a sárgájához adjuk. A fehérjét kemény habbá verjük 2 ek xilittel (elkezdjük felverni, amikor már kezd keményedni beletesszük apránként a cukrot és kemény habbá verjük). Két részletben óvatosan hozzákeverjük a fehérjét a sárgájás masszához. Sütőpapírral bélelt 25 cm-es tortaformába tesszük és 180 fokra előmelegített sütőben sütjük kb 15-17 percig. 

Túrókrémhez:
25 dkg TOTU nem paleozoknak laktózmentes vagy light túró
2 dl cocomas nem paleozoknak tejszín
1 ek méz vagy xilit (aki édesebbre akarja tegyen több cukrot bele)
1 nagy citrom leve
10 g zselatin
1/2 dl víz

A zselatint a vízzel folyamatos kevergetés mellett forráspontig melegítjük majd egy kicsit hagyjuk hűlni. A többi hozzávalót összeturmixoljuk majd hozzáöntjük a zselatint.

Epres réteghez:
40 dkg friss eper
10 g zselatin
1/2 víz
Aki édesszájú tegyen bele xilitet

Az epret botmixerrel pürésítjük, hozzáadjuk a zselatint és a vizet és folyamatos kevergetés mellett forráspontig melegítjük, majd hagyjuk kicsit hűlni.

Összeállítás: 
A kihűlt piskótát visszatesszük a tortaformába, majd elkezdjük rétegezni a krémet. Öntünk egy kis fehér krémet, arra egy kis piros krémet és így tovább, amíg el nem fogynak. Ezután berakjuk a hűtőbe keménykedni, kb 3 órára, amíg teljesen meg nem szilárdul.




A végeredmény. könnyed nyári, mutatós finomság. A mákos piskóta mindig siker, szinte bármivel kombinálható.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése